Átadták a türi magyar házat

A 2. Türi Magyar Napok keretében került sor szeptember 27–28-án az erdélyi településen felújított magyar ház megáldására és felavatására. Az ünnepen a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Észak-magyarországi Régiója is képviseltette magát – számol be a Máltai.hu.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Észak-magyarországi Régiójának képviselői hosszú évek óta visszatérő vendégek Erdélyben, a Küküllő patak mentén található településeken segítségüknek is köszönhetően maradt fenn a magyar nyelvű oktatás. Adománygyűjtő akcióiknak köszönhetően működött a magyar gyerekekkel ingázó iskolabusz, épült játszótér, és jutott ajándékhoz sok száz gyermek évről évre. Tür falu magyar házának felújítását ugyancsak minden eszközükkel támogatták.

A Küküllő menti térségben fekvő Tür hétszáz éves magyar település, de mára már kevés magyar szót lehet hallani a faluban. Hasonlóan a szórványban élő más településekhez, a magyar iskola megszűnésével itt is elindult az anyanyelv használatának rohamos visszaszorulása.

Néhány éve azonban Kémenes Lóránt római katolikus plébánosnak köszönhetően változás kezdődött. Lóri atyának – a templom és a plébánia felújítása után – sikerült elérnie, hogy újból egyházi tulajdonba kerüljön az egykori magyar iskola épülete (igaz, használhatatlanul romos állapotban). A plébános azt a célt tűzte ki, hogy az iskolát felújítva magyar házat hoz létre, hogy annak segítségével a magyar nyelv és a kultúra újra életre keljen Türben.

Szép számmal akadtak támogatói Erdélyben és Magyarországon egyaránt. Két év alatt sikerült a romos épületet teljesen felújítani, és így idén szeptember végén sor kerülhetett a Türi Magyar Ház megnyitására, megáldására.

Szekeres Gábornak, a nemrég elhunyt előző régiótitkárnak köszönhetően a Magyar Máltai Szeretetszolgálat is hozzájárult a kezdeményezéshez. Szekeres Gábor a szórványmagyarság problémáit különösen a szívén viselte, és megalapozta a szeretetszolgálat hosszú távú együttműködését a türiekkel. A máltaiak Küküllő menti munkája Nagyenyeden, Türben, Bethlenszentmiklóson tovább folytatódik.

A 2012-es Pünkösdi Ünnep Jótékonysági sátrának bevételével a Árpád-házi Szent Erzsébet Történelmi Társaság a Türi Magyar Ház felépítését támogatta.



Fotó: Máltai.hu