A társaság története

Sárospatak Szent Erzsébet szülővárosa. Ennek hagyományát a középkor óta a huszadik század közepéig őrizte a város. Az elmúlt fél évszázadban Sárospatakon felnőtt generációk számára azonban ez mégsem volt közismert. 1990 után lassan újjáéledt a feledni vélt tudás. A Várnegyed egyetlen utcája ismét Szent Erzsébet utca lett, 1993-tól pedig elkezdődtek a sárospataki pünkösdi Szent Erzsébet ünnepségek.

Az Árpád-házi Szent Erzsébet Történelmi Társaság 1996-ban alakult meg egyesületi formában. Létrehozásának ötletadói, tiszteletbeli vezetőségi tagjaink, a Németországban élő Szathmáry-Király Hanna és férje J. Horváth Tamás, akik az ottani civil élet gazdagságát állították elénk példaként.

Társaságunk azzal a céllal alakult, hogy a Sárospatak szülöttjeként tisztelt Árpád-házi Szent Erzsébet életéhez kapcsolódó lelki, szellemi és kulturális örökséget megismerjük, és azt másokkal is minél szélesebb körben megismertessük. Elsőként a város lakóival, hogy Sárospatak középkori történelme, Szent Erzsébet élete újra a városi identitás részévé váljon.

Ennek jegyében rendezzük meg minden évben pünkösdkor, a szentté avatás évfordulóján a sárospataki Szent Erzsébet Ünnepet, amely a város szülöttjének életét és korát jeleníti meg középkori vásári forgatag és történelmi játék keretében. Pünkösdhétfőn pedig ünnepi szentmisével a szent ereklyéinek körmenetben történő nyilvános tiszteletével és pünkösdi gyermektánc találkozó rendezésével emlékezünk. 2011 óta ilyenkor indul a Sárospatakot Kassával összekötő Szent Erzsébet Út pünkösdi zarándoklata.

Szent Erzsébet valódi és a mai ember számára is megszólaló személyiségének megismerése iránti igényből fakad a tudományos és ismeretterjesztő tevékenységünk. 2001-ben a társaságunk tagjaiból létrejött Forrás Műhely fordítói munkája nyomán született a "Magyarország virága" c. forráskötet. Társaságunk minden évben szervez tudományos vagy ismeretterjesztő előadást, rendez könyvbemutatót, kiállítást.

Folyamatosan végzünk karitatív munkát. A pünkösdi jótékonysági bazár bevételét rászoruló gyerekek, családok támogatására fordítjuk. Rendszeresen kapunk és közvetítünk adományokat a városon belül, de országhatáron túlra is. Ilyen volt a Csángó Gajdár magyar iskolájának vagy a Küküllő menti türi Magyar Ház felújításához nyújtott támogatás. A karitatív munkában bázisunk a kispataki Görög Katolikus Közösségi Ház, ahol az adományokat fogadni tudjuk.

Az elmúlt években felvettük a kapcsolatot több olyan országgal illetve várossal, intézménnyel ahol Szent Erzsébet élt vagy élő tisztelete van.

Mindennapi tapasztalatunk, hogy Szent Erzsébet személye összeköt országokat intézményeket, személyeket. Szent Erzsébet ma is megajándékoz bennünket. Születésének 800. évfordulóján Sárospatakon megnyílt a Szent Erzsébet Ház.